hu
 
Szombat, 2025. Április 19.

Kihirdették a Best of Sepsi első kiadásának díjazottjait

2024.02.11

A díjátadó gálára szombat este került sor Sepsiszentgyörgyön.

A tavalyi év végén a kormány által elrendelt megszorító intézkedések miatt elhalasztott első Best of Sepsi díjátadó gálájára szombat este került sor a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban. Ünnepélyes keretek között, közel 400 néző jelenlétében lépett színpadra és kapott elismerést az a 45 mindennapi hős, aki a legtöbb lakossági jelölést kapta a kezdeményezés honlapján, amiért a munkája által jobbá teszi közösségünket.   

Tavaly ősszel a bestofsepsi.ro oldalon kilenc kategóriában összesen 41 859 szavazat érkezett a 45 döntősre, a szombat esti gálán pedig kiderült, ki nyerte a közönségszavazást mindegyik kategóriában.

A negyvenöt döntőst Antal Árpád polgármester, valamint Vargha Fruzsina alpolgármester és Tóth-Birtan Csaba alpolgármester oklevéllel, egyedi érmével és virágcsokorral jutalmazta a színpadon, a közönségszavazás nyertesei pedig Best of Sepsi trófeát is kaptak.

A közönségszavazatok alapján a Best of Sepsi első kiadásának nyertesei: Cristina Dumitrescu (a Szent György pince munkatársa – eladók, vendéglátásban dolgozók kategóriája), Rozsondai András (futár – szolgáltatásokat nyújtó személyek), dr. Mild Edit (bőrgyógyász – egészségügyben dolgozók), Benkő Éva (hagyományőrző, a Guzsalyas Alapítvány alapítója – művészek és kreatív, kommunikációs szakemberek), Szőts Dániel Ernő (zenetanár – oktatók és nevelők), Préda Csaba (karateedző – sportolók és edzők), Péterfi Ágnes (unitárius lelkész – egyházi elöljárók, egyházközség aktív tagjai), Buna Hunor (mentős – a város biztonságáért dolgozók, vészhelyzet-kezelők), Igyártó Nándor (állatmentő – aktivisták, önkéntesek, szociális munkások).

A gálán mondott beszédében Antal Árpád polgármester megköszönte a jelölteknek és a döntősöknek, hogy ők a város mindennapi hősei és, hogy az itthon maradást választották.

„Ha lehet egyetlen üzenetem számotokra, amit ma hazavisztek és tovább adtok, akkor az legyen ez: példát véve a ma esti díjazottainktól, próbáljunk meg mindannyian minden nap úgy élni ebben a közösségben, ebben a testben, városunkban, hogy önmagunk legjavát adjuk” – emelte ki Antal Árpád.

A rendezvényen a döntősökön és meghívottaikon kívül a közönség soraiban sepsiszentgyörgyi közéleti személyiségek, vállalkozók, közszereplők és mintegy száz, előzetes regisztráció során feliratkozott személy foglalt helyet.

A gálát megelőzően a főtéren, a #SEPSI feliraton a szervezők feltüntették a honlapra beküldött összes 2023-as jelölt, mintegy 1200 személy nevét.

A Best of Sepsi kezdeményezést hagyományteremtő szándékkal hozta létre Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, hogy felfedezze és díjazza azokat a mindennapi hősöket, akik kedvességükkel, segítőkészségükkel és tudásukkal segítik a helyi közösséget, és ezáltal szebbé, élhetőbbé és barátságosabbá teszik városunkat. Éppen ezért 2024 végén sor kerül a Best of Sepsi második kiadására.

Mozgásba hozzák a várost!
2025.04.15

2025 is sportos év lesz Sepsiszentgyörgyön

Dezi, a sárkány tüzet visz a jégre
2025.04.14

Hétfőn bemutatták az április 27. és május 3. között a Sepsi Arénában sorra kerülő divízió 1/A jégkorong-világbajnokság kabalafiguráját.

Korszerű oktatási körülményeket biztosítottunk minden sepsiszentgyörgyi iskolás és óvodás számára
2025.04.11

Ebben a tanévben a város összes ovodáját és iskoláját korszerű didaktikai eszközökkel szereltük fel, és lecseréltük az öt évnél régebbi bútorzatot,  így mostantól barátságosabb környezetben, modern digitális eszközök segítségével tanulhatnak a diákok.

Indul a jegyeladás a 32. Szent György Napok kulturális hetére
2025.04.07

Péntektől lehet jegyeket váltani a 2025-ös városnapok kulturális rendezvényeire. Újdonság, hogy idén a városünnep színházi produkcióira kedvezményes bérletet is lehet váltani. A 32. Szent György Napokra április 24-e és május 11-e között kerül sor, a Kulturális hét május 8-án zárul.

Nyeregbe hívják a székelyeket
2025.04.04

Számos újítást vezetnek be a tizennegyedik Székely Vágtán. Idén június 20-22. között szervezik Háromszék legnagyobb lovas rendezvényét, a Székely Vágtát a maksai Óriáspince-tetőn. Eggyel több futamra és díjmentesen nevezhetnek a települések