Mozgásba hozzák a várost!

2025 nemcsak a gyerekek, hanem a futás éve is lesz Sepsiszentgyörgyön, a városban megrendezésre kerülő futással kapcsolatos esemény- és versenynaptárt közös sajtótájékoztató keretében ismertette Jakab István Barna városgondnok, Bagoly Melinda, a SepsiRUN egyik szervezője, Lászlóffy Loránd, a Fitness Tribe Egyesület elnöke, valamint Csutak Tamás, a Gáll Lajos Futókör elnöke.
Jakab István Barna városgondnok hangsúlyozta, Sepsiszentgyörgy Önkormányzata mindig odaáll az egészséges életmódot, sportolást népszerűsítő kezdeményezések mellé. Szerinte egy városban csak akkor lehet fejlődni, ha csapatban dolgoznak, összefognak a helyi civil szervezetek, egyesületek. A különböző sportesemények pedig nem egymás riválisai, hanem tökéletesen kiegészítik egymást.
Bagoly Melinda, a SepsiRUN futófesztivál egyik szervezője emlékeztetett, hogy alig két hónap van a térség legnagyobb futóversenyéig, amelyen június 13-14. között nyolc versenyszámban mérettethetik meg magukat a nevezők. A futóversenyt három kisebb esemény előzi meg, köztük egy három alkalmas motivációs előadássorozat, amelyen Fazakas Bíborka ultrafutó a női szerepek és a futás kapcsolatáról, Virág András budapesti karate oktató a motivációról, Radu Restivan futó pedig a kitartásról fogja megosztani a tapasztalatait.
A SepsiRUN-ra lelkiekben lehet készülni a SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztiválon is, ahol futópadot állítanak fel, futás közben pedig hangoskönyvek közül választhatnak, annak függvényében, ki mit hallgatna szívesen.
A harmadik esemény egy kihívás a Pacén, ahová két hordót helyeztek ki, egyet a hegy alján és egyet a tetején. Az alsó hordót pingpong labdákkal töltötték meg, a futók egyenként kell eljuttassák a labdákat a hegy tetejére. Ez a kihívás arról szól, hogy minél többen próbálják ki a szintfutást, hisz a SepsiRUN versenyen is lesz majd egy vertical challenge versenyszám. A labdákra mindenki felírja a saját nevét és ha megtelt a hordó, kisorsolnak egy életre szóló bérletet a SepsiRUN kiadásaira.
A SepsiRUN szervezőcsapata sikeresen pályázott a Mozgás Éjszakája című magyarországi sportkihívásra, amely részeként este 8 és éjszaka 2 óra között Sepsiszentgyörgyön is szerveznek sporteseményeket. Ebben az időszakban a futóverseny három versenyszáma is zajlik, ezen kívül többek között lehet majd falat mászni, kosarazni, asztaliteniszezni, néptáncolni, de lesz teremfoci és floorball is.
Őszre még terveznek egy előadássorozatot Nagy energiák, kis falatok címmel, és idén is megszervezik a Sepsi Inst. Run versenyt, amelyen különböző intézményekben futnak a résztvevők.
Lászlóffy Loránd, a Fitness Tribe Egyesület elnöke ismertette az egyesület idei évre tervezett programjait. Mozogj az Egészségért – Nagy Mozgáskihívás címmel hirdetnek programsorozatot, amely idén két, egymást kiegészítő eseményből áll: a május közepén megrendezésre kerülő egészségkonferenciából és a május 30-31. közötti Nagy Mozgáskihivásból. A konferencián átfogó képet kaphatunk a testi-lelki egészségmegőrzés lehetőségeiről olyan témákban, mint a preventív mozgás, tudatos táplálkozás, mentális egészség, valamint a sport és közösségi aktivitás szerepe a mindennapokban élsportolók, dietetikusok, pszichológusok és közösségi egészségfejlesztők előadásában.
A Nagy Mozgáskihívás csúcseseménye a május végén megrendezett 24 órás közösségi esemény, melyre hat fős csapatok jelentkezhetnek. A kihívás során a résztvevők futás, gyaloglás, Nordic walking vagy ezek kombinációja révén teljesítik a választott időtávokat (6, 12 vagy 24 óra) a városi stadion futópályáján. Tavaly a résztvevők összesen mintegy 3300 kilométert tettek meg, ami megfelel a sepsiszentgyörgyi stadion és a madridi Santiago Bernabeu stadion közötti távolságnak.
A Nagy Mozgáskihívás második napján 3–12 éves gyermekeknek szóló programblokkot is szerveznek a helyszínen, Mini Mozgáskihívás – Kicsik a pályán címmel, amelyen lesz mini futóverseny, ügyességi játékok, játéktér, kreatív, egészség és mese sarok.
A Fitness Tribe Egyesület 2025. augusztus 30–31-én immár ötödik alkalommal szervezi meg a Sugás 24h állóképességi kerékpáros kihívást, amely Sepsiszentgyörgy és Sugásfürdő között zajlik. A 24 órás versenyen a résztvevők két fős csapatokban, vagy egyénileg vágnak neki a kihívásnak, amely során a Sepsiszentgyörgy – Sugásfürdő – Csaba forrás közötti, mintegy 10 km-es, természetközeli útvonalat próbálják meg minél többször teljesíteni 24 óra alatt. A 2024-es, negyedik kiadás már minden eddigi rekordot megdöntött: 25 csapat állt rajthoz, és összesen 5437 kilométert teljesítettek, 128 064 méter szintkülönbséggel.
A Fitness Tribe Egyesület a fenti programokon kívül jótékonysági akcióval egybekötött majálist és karácsonyi futást szervez, május 25-én a készülnek a SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztiválra egy közös futással, illetve az október 11-12. között Budapesten megrendezésre kerülő Spar Maratonra is, ahová közös kiszállással készülnek.
Mindezek mellett, bárki csatlakozhat az állandó programjaikhoz, a minden reggel 6 órás, a kedd és csütörtök délután 6 órás, a szombat reggel 8 órás aszfalt, valamint a vasárnap reggel 9 órás terepfutáshoz.
Csutak Tamás, a Gáll Lajos futónap főszervezője, aki a sepsiszentgyörgyi futómozgalmak oszlopos tagja immár harmincöt éve, megjegyezte, hogy idén is bőven lesz miből válogatni a sepsiszentgyörgyi futóknak. A futónap 33. kiadására a Rétyi Nyír természetvédelmi területen kerül sor május 10-én. A szervezők egy rövidebb távú versenyszámmal is készülnek a legtöbb 15 éves korú gyerekek számára, akik a másfél kilométeres távot szülői segítséggel is szaladhatják.
Ősszel szervezik meg a 23. Szentgyörgy Félmaratont a városközpontban, ahová az 5 és a 21,1 kilométeres távok mellé idéntől beillesztettek egy rövid, 2 km-es versenyszámot a gyerekek számára.
33. alkalommal szerveznek Mikulás-futást, amelyen 2-15 évesek mérettetik meg magukat. A Gáll Lajos Futókör által szervezett versenyek győzteseinek ingyenes nevezéseket ajándékoznak a SepsiRUN futófesztiválra.
A Gáll Lajos Futókör tagjai rendszeresen vesznek részt nagyobb futóversenyeken is, a veterán Balkán, Európai és Világbajnokságokra is eljutottak már szép eredményekkel hazatérve.